A fenti mondatot egy ügyfelemnek mondta a síoktatója. Elmondása szerint nem ment könnyen a gyakorlás, és a legkardinálisabb pontja az oktatásnak az volt, hogy jól tudjon elesni.
Az eleséssel ugyanis ki tudott kerülni olyan dolgokat, amelyek veszélyesek, vagy amelyekre nem áll készen. A „jó esés” lehetősége megadta azt a biztonságot, aminek birtokában fejlődni tudott.
Ez az ügyfél autogén relaxációs tréningre jár hozzám. Ennek a módszernek fontos eleme, hogy feltárjuk, hogy egy élményhez kapcsolódó érzésünk, hasonlít-e valamilyen más, korábbi élethelyzetünkben tapasztalthoz, azaz analógiát keresünk a velünk történt eseményekben.
A hasonló történetek mélyén ugyanis mindig megtaláljuk személyiségünk rejtett oldalát, öntudatlan működését, és ezáltal mélyebb önismeret birtokába jutunk, vagy megértjük egyes lelki sérülésünk mozgatórugóit.
Hasonlóságot azonban nemcsak saját, hanem mások sztorijaiban, társadalmi jelenségekben, sőt akár tárgyak működésében is kereshetünk.
Én rendszeresen keresem az analógiát érzéseimben, meglátásaimban, és a külső környezetemben.
Különös volt legutóbb például azt megállapítani, hogy folyamatában mennyire hasonlít a cseppkőképződés, ahhoz, ahogyan az emberi lélek elkezd fejlődni. (Az első időkben sok egymástól független dolognak kell összeállnia, hogy elinduljon a folyamat, majd alig láthatóan elindul a fejlődés, de csak hosszú idő után lesz látható mások számára. Minden cseppkő más ütemben fejlődik, van aki megáll, van aki növekszik, illetéktelen kezek érintésétől „elsorvad” stb.)
…de milyen analógiát találhatunk, ha a bejegyzésem címét a „Ha nem esel el, meghalsz” mondatot nézzük?
Nekem azonnal vállalkozásom, a Hello Kudarc szemlélete, és üzenete jutott eszembe.
A kudarcról már több posztban, és bejegyzésben írtam, de hibáinkkal, elakadásainkkal kapcsolatos szembenézéseinknek mindig van egy újabb, és újabb rétege.
Általános tapasztalatom, hogy ha valamivel felsülünk, különösen akkor, ha sokadik volt a kudarc, igyekszünk elfelejteni, „eldugni”. Nem beszélünk róla jóformán senkinek, mintha meg sem történt volna.
Rossz jegyek, elrontott felvételik, szakítások, válások, karrier elakadások…ezeken a többség magában sem gondolkodik szívesen.
Ha egy lépéssel már bentebb vagyunk a tudatosság kapuján, akkor igyekszünk levonni a tanulságokat a történtekből, és megfogadni, hogy a jövőben minden másképpen lesz.
A legtöbb motivációs tréner, és egyéb instant lelki megoldásokat áruló „szakember” meg is áll itt, és központozza, hogy a rosszból jó lett, mehetünk is tovább, ami a kudarckezelést illeti, nincs itt semmi látnivaló.
A kudarc azonban nemcsak arra tanít, hogy mit rontottál el.
Az elakadás, megtorpanás, felsülés fontos része a folyamatnak, annak a folyamatnak, amit fejlődésnek nevezünk.
Oszkó Péter az OXO cégcsoport alapítója például egy interjújában arról számolt be, hogy üzleti szempontból is mekkora jelentősége van a kudarcnak, például kezdő startuppereknél előfordult, hogy elsőre „belenyúltak” valamilyen jó dologba, felépítettek egy működő dolgot, eladták…majd utána soha többé nem tudtak akkorát „villantani”, hiszen a szerencséjüknek köszönhették a sikert, nem pedig annak, hogy többszöri bukásból építkezve tanultak volna.
Nincs ez másképpen a lelki folyamatoknál sem.
Sok élményen, tapasztaláson és bukáson kell átmennünk ahhoz, hogy egyáltalán megérinteni tudjuk sérüléseinket, vagy engedjük, hogy hozzányúljanak, és el tudjunk indulni a változás igazi útján.
Aki nem vall kudarcot annak nemcsak a tanulságok, hanem a fejlődés folyamata is kimarad. Nem tanul meg küzdeni, felállni, nem tesz szert igazi önbizalomra, nem ismeri meg a képességeit, az igazi erejét.
Az igazi fejlődés, változás ugyanis fájdalmas, és nehéz.
Akkor is az, ha ma sokan selyempapírba csomagolva próbálják eladni ennek ellenkezőjét, és meggyőzni az emberekkel, hogy egy-két alkalmas felszínt kapargató beszélgetés után óriási változásokat tudnak elérni, csak akarniuk kell.
Az igazi fejlődés hosszú, apránként épül fel, mint a cseppkövek, és előfordul, hogy megtorpanunk, megijedünk, de ez ugyanúgy a folyamathoz tartozik, mint a botlás.
A kudarc egyedül akkor jelent a hétköznapi értelemben vett végső bukást, ha megállunk, és nem folytatjuk azt, amit elkezdtünk.
Becsüljük meg a kudarcainkat, hibáinkat, ugyanúgy részeink, és fontos állomásai a fejlődésünknek, mert….
Aki nem esik el, az nem fejlődik, aki pedig nem fejlődik nem is él igazán.
További írásaimat Facebook oldalamon találod.
Ha úgy, érzed, szeretnéd nehéz érzéseid, elakadásaid kezeléséhez az én szakmai segítségemet kérni: ITT keress.