Emlékszem milyen letarolónak éltem meg mindig a dühömet. A mellkasomnál egy szorítással kezdődik, majd érzem, hogy az ereimen végig kúszik eljut a fejembe, szavakat ad a számba és kirobban. Visszavonhatatlanul, megmásíthatatlanul, és amint vége a tombolásnak, csak a szorító, üres érzés marad a mellkasomban, majd öt perc múlva elönt a bűntudat. Ismerős? Nekem … „Akiért a harag szól – Ezért szeretek dühöngeni!” bővebben