„Ez egy olyan kudarc, amiből egész életemben tudok táplálkozni.”
Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy itt is elmondhatom a saját kudarctörténetem.
A kudarc, mint olyan, elég mélyre tudja lökni az embert, ha pedig kudarcok sorozatát éli meg, akkor onnan egy idő után már nagyon nehéz felállni, hiszen ilyenkor az ember arra gondol, hogy nincs értelme semminek, teljesen felesleges bármivel is próbálkozni, úgysem jut előrébb.
Így voltam ezzel én is, rengeteg kudarc és veszteség ért, aminek a végén egy jól kivitelezett pánikbetegségben találtam magam….
Gyermekként is elég érzékeny lelkületű személyiség voltam, az egyik általános iskolai tanárom egyszer úgy fogalmazott, nyugdíjba vonulása előtt, mikor elköszönt tőlünk, hogy:
– Az Ágika kicsinek már akkor is elsírta magát, ha csak ránéztek.
Hát, igen ez voltam én, aki később rockerként ült az osztályteremben és bár ekkor még mindig visszahúzódó voltam, a rockzene nagyon közel állt hozzám.
Annak ellenére, hogy én is megkóstoltam az alkoholt, sosem voltam berúgva, sosem dohányoztam, még csak rá sem gyújtottam és a koncerteken kívül a csavargás sem volt a hobbim, a kábítószert pedig nagyon messzire elkerültem. Szóval én olyan rendes rocker voltam.
Az első „pofon”:
Az első nagy kudarc akkor ért, amikor 27 évesen megszületett a lányom és mikor ő 3 hetes volt, meghalt az édesapám. Ott álltam, a kislányommal a kezemben, nagy boldogsággal, miközben a másik hír meg lelökött a mélybe. A fájdalmam pedig nem élhettem meg normális keretek között, hiszen egyrészt a kislányommal kellett foglalkoznom, másrészt pedig az édesanyámban kellett tartanom a lelket. Eltelt 4 év és az édesanyám is nagyon beteg lett, aztán ő is itt hagyott minket. Tulajdonképpen nagyon gyorsan ment el mindkét szülőm, az egyiket még fel sem dolgoztam, már a másiktól is búcsúznom kellett. Még ebben az évben elhagyott a férjem. Egyedülálló anya lettem hirtelen, aki még a gyászt sem dolgozta fel.
Út a pánikbetegséghez:
Később újra férjhez mentem, de 7 év után ez a házasság is tönkrement, szülinapi ajándékként a válás bejelentését kaptam, egy csokitortával megspékelve. És ez volt az a pont, amikor borult minden, már nem tudtam a rengeteg feldolgozatlan eseménnyel mit kezdeni, ami pánikbetegség formájában jött ki rajtam. Ez abban nyilvánult meg, hogy a legváratlanabb helyen és időben lettem rosszul, nem kaptam levegőt, remegtem és kivétel nélkül mindig sírásba fulladt. Egy évvel korábban is már volt ilyen tünetem, amikor mentőt hívtak hozzám a munkahelyemre, de akkor ez még nem volt diagnosztizálva. Naivan azt gondoltam, hogy én megbirkózom a rosszullétekkel, de rá kellett jönnöm, hogy segítségre van szükségem, így pszichiáterhez fordultam.
Az első sokk akkor ért, amikor bementem az épületbe, hiszen ki az, aki örömmel tér be a pszichiátriára. Senki. Én sem. Nagyon rosszul éltem meg, nem értettem, hogy mi a fenét keresek én itt. Nem tudtam mi vár rám, de egy nagyon kedves doktornő fogadott. Egy kicsit megnyugodtam. Mire elmondtam a történetem, addigra viszont megint nagyon zaklatott voltam, így is hagytam magam mögött az épületet. Hazafelé az úton pedig elhatároztam, hogy én biztos nem fogok egész életemben ide járni és nem fogom hagyni, hogy ez a betegség tönkretegye azt, amim van.
Gyógyulás és a kudarc szerepe:
Nagyon sok munkával és kemény küzdéssel, segítséggel, de kijöttem a pánikbetegségből. Rengeteg kutatómunkát végeztem, így megtudtam róla mindent. Mi váltja ki, mi irányítja, hogyan lehet visszatartani és legfőképp, hogyan lehet legyőzni. A félelemről és a szorongásról nagyon sok mindent megtudtam, teljesen kiismertem a működésüket, így a mai életemben ebből profitálok. Most, amikor mindenki fél és bezárkózik, én pontosan tudom, hogy mit kell tennem annak érdekében, hogy ne érezzem a félelemet, a szorongást. Most már tudom, hogy a 4 évvel ezelőtti pánikbetegségemnek nagyon hálás lehetek, hiszen ma abból a tudásból táplálkozom, amit akkor megszereztem és megtapasztaltam.
Ahogy most élek…
Míg most rengetegen önszántukból otthon maradtak, mert félnek és szoronganak, addig én bejárok dolgozni, élek a lehetőségeimmel és a félelemnek csak azzal részével találkozom, ami nem visszatart, hanem előrevisz. Ezek után pedig joggal mondhatom én is: – Helló kudarc! Mert ez egy olyan kudarc volt az én életemben, ami hozzásegített ahhoz, hogy elindítsam a blogomat, hogy írhassak, hogy megtudjam magamról, érdekesen írok. Ez egy olyan kudarc volt, ami által több közösségbe tudtam csatlakozni, ami által elindultam az önismeret útján, amit pedig egyszerűen imádok. Ez egy olyan kudarc volt, ami most csak az előnyömre válik, annak ellenére, hogy akkor a döntéseim között szerepelt az is, akarok-e élni. A döntésem pedig az volt, hogy igen, tovább akarom játszani ezt a játékot, még akkor is, ha akadnak nehézségek. Ez egy olyan kudarc, amiből egész életemben tudok táplálkozni.