Mikor éreztük azt, hogy felnőttünk?
Amikor betöltöttük a 18. évet?
Amikor elköltöztünk otthonról?
Amikor saját gyermekünk született?
A felnőttségnek több pszichológiai ismérve van, és nagyon sok fejlődési modell fogalmazza meg, hogy honnantól számítunk cselekvő képes nagykorúnak.
Természetesen tudományos háttér nélkül a köznyelvben is megjelennek bizonyos mérföldkövek, ahogy sok hagyomány, és rítus is épül a felnőtté válás köré.
Elég egyes törzsi szertartásokra gondolni, de itthon is léteztek még a századelőn legény-és leányavatások, amelyben a felnőtt közösség magához fogadta a megfelelő életkort megélt (és próbákat kiállt) fiatal lányokat, és fiúkat.
Modern világunkban szintén az életkor, illetve látható és teljesített próbák mentén határozhatjuk meg valakinek a felnőttségét.
Például megkezdte-e a külön életét a szüleitől, dolgozik-e, tartós párkapcsolata van-e stb.
A fentiek természetesen nem fokmérői annak, hogy valaki valóban felnőtt-e, vagy sem, hiszen sok olyan meglett családos embert is láthatunk, akik még mindig a szüleiknek szeretnének elsősorban megfelelni. Sok olyan helyzet van, amikor nincs lehetőségünk ott hagyni a szülői házat, és sajnos az is előfordul, hogy bármennyire szeretnénk, nem találjuk meg azt a kapcsolatot, ami mellett elköteleződnénk.
A fenti tényezők jelzések lehetnek annak, hogy hol járunk az életünkben, de a tényleges pszichológiai érettségünkről kevésbé adnak képet.
Freud egyszerű megfogalmazása szerint egészséges és érett személyiség az, aki tud szeretni, és tud dolgozni.
G. W. Allport amerikai szociálpszichológus szerint a személyiség érettségéről 6 tényező tanúskodik:
1. Az én érzésének kiterjesztése (szociális kapcsolatok, munka, kedvtelés)
Azaz meg tudom-e élni az önazonosságomat az életterületeimen, mennyire ismerem meg, és fel szükségleteimet, vágyaimat.
2. Meghitt viszony másokkal (kötődés, együttérzés, bizalmas kapcsolat, tiszteletteljes távolságtartás)
Képes vagyok-e mély, és egészséges, kölcsönösségen és elfogadáson alapuló kapcsolatokat kialakítani.
3. Érzelmi biztonság (kiegyensúlyozottság, önelfogadás)
Hogyan érzek azzal kapcsolatban, ahogy a világban, és a környezetemben betöltöm a helyemet, mennyire érzem, hogy hatással vagyok a sorsomra. Mennyire tudok szembesülni gyengeségeimmel, kamatoztatni erősségeimet.
4. Valósághű percepció (realitás, egyéni feladatok, megélhetés biztosítása)
Mennyire látom reálisan a világomat, saját, és mások világát. Megtaláltam-e az életfeladataimat, hogyan, és miképpen tudom fenntartani magamat.
5. Az én tárgyiasítása (önismeret, humor, önirónia)
Mennyire vagyok tisztában készségeimmel, képességeimmel, hogyan kezelem, és közvetítem hiányosságaimat.
6. Egységes életfilozófia (életcél, értékorientáció, vallásos érzés, fejlett lelkiismeret)
Milyen alapértékek vezetik az életemet? Hogyan viszonyulok morálisan egyes helyzetekhez? Mi az, amit szeretnék átörökíteni a következő generációra.
A fenti kérdések megválaszolása nehéz, élethosszig tartó folyamat, és életciklusbeli változásainkkal, tapasztalatainkkal jó esetben az ezekre a kérdésekre adott válaszok is változnak.
Nem kell tehát kétségbe esnünk, vagy érettségünket, lelki egészségünket megkérdőjeleznünk, ha a fenti listán szereplő tételek, kérdések még nem kidolgozottak bennünk, vagy azt érezzük, hogy elakadtunk életünk egyes fejezeteinél.
A felnőtt érettség kérdésénél azt gondolom, hogy a pszichológiai modelleken és megállapításokon túl három fő téma van, amit érdemes közelebbről megvizsgálnunk:
- Milyen a felelősségvállalás mértéke, és értéke az életünkben
- Milyen a kapcsolatunk önmagunkkal
- Milyen a kapcsolatunk (általában) másokkal
Az érett felnőttet leginkább az különbözteti meg a gyermektől, hogy tudja, érzi felelősségének határait, nem fél elvállalni tetteinek következményeit, legyen szó pozitív, vagy negatív következményekről.
Az érett felnőtt törekszik a kiegyensúlyozott mély kapcsolódás kialakítására önmagával. Hibáit elismeri, szeretné megismerni önmaga működését, vágyik a folyamatos fejlődésre, ugyanakkor képes türelmet, elfogadást, együttérzést biztosítani saját maga számára.
Az érett felnőtt igyekszik kölcsönösségen alapuló kapcsolatokat kiépíteni és fenntartani másokkal, amelyben egymás építőjeként tudnak jelen lenni, és képes elfogadni a másik életstílusát, felfogását, értékrendjét úgy, hogy biztonsággal kifejezi saját elképzeléseit is.
Gondolkozzunk el azon, hogy hol járunk életünkben a fenti kérdések megválaszolásában, mit kell tennünk, vagy éppen nem tennünk ahhoz, hogy úgy tekintsünk magunkra, és mások is úgy tekintsenek ránk, mint érett, egészséges felnőttre.
Mert az, hogy mikor válunk ténylegesen nagykorúvá nem a számok, nem a külön lakás, vagy az önállóság határozza meg elsősorban, hanem az, hogy hogyan találjuk meg önmagunkat, és önmagunk helyét a világban.
Ha úgy érzed, hogy elakadtál a fenti kérdések megválaszolásában, és szeretnéd, ha mentálhigiénés szakember segítene, jelentkezz be hozzám egy ingyenes beszélgetésre, és iratkozz fel hírlevelemre.
Adamik Zsanett
Mentálhigiénés segítő szakember
Felhasznált irodalom:
Allport G. W. 1980 A személyiség alakulása. Budapest: Gondolat
A kép alkotója: Brian Stauffer
Ha tetszett a bejegyzés, köszönöm, hogy megosztod.
Ha pedig úgy érzed, hogy szeretnéd, hogy szakember kísérjen ezekben a változásokban, keress bátran!
Hasonló tartalmakért kövesd Facebook, és Instagram oldalamat is.