Több bejegyzést néztem mostanában, ahol elszánt nők férjuruk segítségével hajat festenek, lakkoznak, csiszolnak, mert hát a nő az otthon is nő.
A szépségápoláshoz az igényen kívül meggyőződésem, hogy kézügyesség, és türelem kell.
Sajnos ebből a három tényezőből én csak az igényt tudhatom magaménak, ezért normális időkben ha önmagam esztétikai élményével szeretném megörvendeztetni a környezetemet, akkor felkeresem a fodrászt, kozmetikust, körmöst, és – ahogy Sandra Bullock a beépített Szépség című filmben mondta – a többi szépítészt.
Most viszont nem lehet.
Egy ideig még meg tudtam győzni magamat, hogy a törött hajvég, a lenőtt köröm igazából a lényem bohém részét mutatja, meg hát a belső a fontos, de egy idő után nem lehet elkerülni a szembesülést.
Különösen akkor nem, ha az ember segítőként elsősorban online tart a mostani időkben konzultációkat, ergo. napi több alkalommal bámul vissza ránk a saját arcunk a laptopról. (Éljen a videó-chat.)
Sok nő ebben a helyzetben attól tart, mit szól a férje/párja ahhoz, hogy ami eddig frissen volt manikűrözve/festve/bodorítva most nem olyan. Nekem óriási szerencsém a férjemmel, mert ú̶g̶y̶ ̶f̶o̶g̶a̶d̶ ̶e̶l̶,̶a̶h̶o̶g̶y̶ ̶v̶a̶g̶y̶o̶k̶ nem vesz észre semmit. (Szerintem az sem tűnne fel neki, ha hupilila hajjal, és 30 testpiercinggel teleaggatva mennék haza.)
Visszatérve, a profi szépítészeket elfelejtve, magamnak kellett kezembe venni az irányítást. Nulla kézügyességgel, nulla türelemmel, közepes hisztire való hajlammal, de annál nagyobb elszántsággal.
Tapasztalataimat terület szerint osztom meg, hogy segíthessek a hasonló alapokról indulóknak….
A cikk további része ezen a linken, a Trendalelke magazinban olvasható.
További írásaimat Facebook oldalamon találod.