Ma már se szeri se száma a motivációs, önismereti, spirituális idézeteknek, írásoknak, tanult vagy önjelölt guruknak, segítőknek. Ahogy mindennek, ennek a jelenségnek is több oldala van, egyrészt rendkívül pozitív, hogy egyre többen fordulnak önmaguk belső világa felé, találják meg hivatásukat és teljesednek ki segítőként, másrészt tényleg írhat bárki, bármit, mindenféle kontroll és minőségbiztosítás nélkül. Ha piaci alapon szemléljük, mondhatnánk, hogy aki nem csinálja jól, annak nem lesz felvevőpiaca, de az emberi lélek dolgai kevésbé mérhetőek és megfoghatóak, mint például az, hogy egy rendelt torta rossz ízű vagy sem.
Kicsi, de nagyon színvonalas főiskolára jártam (szociálpedagógia szakra), az első, amit megtanítottak nekem, a kritikai gondolkodás elsajátítása volt: hogy soha semmit ne vegyek készpénznek, amit nem vizsgáltam meg több oldalról is. Ugyanezt tudom javasolni mindenkinek, aki már elindult, tervezi, hogy elindul az önismeret útján, esetleg segítőként dolgozik.
Az alábbiakban összegyűjtöttem a három leggyakoribb motivációs idézetet, amely tapasztalataim, tudásom és érzéseim szerint NEM alkalmas arra, hogy hosszú távon és görcsösen életfilozófiaként használjuk.
1. kamu: A lehetetlen nem létezik.
Egyrészt világos, hogy ezzel a mondattal az a cél, hogy lépjük át a határokat, de a kérdés, hogy minek, kinek a határait? Tudjuk, hogy egy-egy ellenállásunk miről szól? A hangzatos jelszavak nem sokat érnek, ha az embernek fogalma sincsen arról, hogy egy bizonyos dolog miért megy nehezebben, mint a másik, és hogyan alakult ki az életében. Az ellenállásaink, gyengeségeink ugyanúgy részei a személyiségünknek, mint az erősségeink, és üzenetük van felénk. Ha megmaradunk annál a megoldásnál, hogy a hibaként fémjelzett dolgunkat megpróbáljuk szimplán kiirtani az életünkből mindenféle vizsgálódás nélkül, akkor egészen egyszerűen kudarcot fogunk vallani, nem egyszer, hanem minden alkalommal. Elég az elbaltázott fogyókúrákra, irreális sportcélokra vagy éppen sima rossz szokások megváltoztatására gondolni. Természetesen ahhoz, hogy fejlődjünk, túl kell lépni magunkon, de ezt tartósan nem lehet önvizsgálat és reális célok nélkül.
2. kamu: Minden fejben dől el
Szenvedélybeteg-segítőként ez a mondat a személyes „kedvencem”. Több esetben lovagolják meg – akár végzett segítő szakemberek is – azt a közhelyet, hogy egyes dolgok csak az ember döntésén, kitartásán és semmi máson nem múlnak. Igen, egyrészt fontos az elhatározás és a kitartás, de csak ezekre alapozni olyan, mintha azt mondanánk, hogy mindenkiből, akinek két lába van, lehetne Cristiano Ronaldo-szintű focista. Több tényezőn múlik, hogy egy célt hogyan és miként érünk el, ha elérjük. A korábbi pontban is leírt reális célkitűzés fontos, és nagyon sok szerepe van annak is, hogy milyen környezet vesz körül minket, valamint milyen típusú segítségünk van, ha van egyáltalán segítségünk.
Tapasztalataim szerint a köztudat által nagyra tartott „rugdosós” és önostorozós motiválás a legkevésbé hatékony hosszú távon, tehát az sem mindegy, hogyan próbálunk magunkon segíteni. (Rövid távon összeszorított fogakkal is elérhetőek persze eredmények, de ezek az esetek többségében átmenetiek.)
Nagyobb téma, de nagyon fontos az is, hogy milyen környezetben nőttünk fel, milyen örökséget kaptunk érzelmileg, egzisztenciálisan stb. Egy bántalmazó, mélyszegény környezetben felnövő embernek jóval több és nagyobb lépést kell megtennie ugyanannak a célnak az eléréséhez, mint egy szeretet-kapcsolatban felnőtt középosztálybelinek.
A “csak az akaraterőn múlik” szólam azért is nagyon káros, mert ahogy a fentiekben írtam, a rosszul, nem képességeinkhez, lehetőségeinkhez választott cél, egy kevésbé támogató környezet, vagy akár egy szerencsétlen élethelyzet nagyon gyorsan kudarcra ítéli a legacélosabb akaraterővel induló próbálkozásokat is. Ha valaki kudarcot szenved, akkor pedig a szólam szerint nem akarhatta eléggé, tehát visszajutunk az önostorozáshoz, ami rövid távon vagy újabb kudarcra ítélt próbálkozáshoz, vagy teljes passzivitáshoz vezet. Sok összetevős az, hogy egy célt elérünk vagy sem, az akaraterő egy a sok összetevő közül, amelyek kellenek ahhoz, hogy elérjük azt, amit akarunk.
3. kamu: Csak pozitívan?
Előre bocsájtom, nagyon fontosnak tartom azt – különösen nemzeti örökségünket tekintve -, hogy legyünk nyitottak arra, ami szép, ami értéket teremt, és próbáljuk az események jó oldalát megfogni. Egészen addig látom pozitívnak a pozitív gondolkodást, ameddig nem arra „használják”, hogy negatív érzéseket, eseményeket, valódi szomorúságot, fájdalmat fedjenek el vele.
Az érzéseink, ugyanúgy, mint erősségeink és gyengeségeink, egy csomagban és együtt járnak, hozzánk tartoznak. Természetesen ha választani kell, senki sem szeretne öröm és boldogság helyett szomorúságot, fájdalmat érezni (nekem is jobban esik a kapcsolatomban az esküvői pillanatokra, mint a legutóbbi veszekedésre gondolni), de magunkról csak úgy tudunk tanulni és teljes képet kapni, ha nem címkézzük és fojtjuk el a negatívabb érzéseinket. A görcsös műpozitív gondolkodással paradox módon csak azt érjük el, hogy a mélyben egyre boldogtalanabbak, magányosabbak leszünk, hiszen a valódi fájdalom nélkül nem tapasztalhatjuk meg a valódi örömöt sem, ami egyenes út ahhoz, hogy végül ne érezzünk semmit. Ahogy a Heaven Street Seven együttes énekli Mikor utoljára láttalak című számukban: “…most csendben nézlek, és csak az fáj, hogy mennyire nem fáj semmi.” Ne akarjuk lesöpörni az asztalról a negatív eseményeket, „csak a pozitív dolgokra koncentrálok” jelszóval, inkább próbáljuk megérteni, átélni magunkat bennük.
Cikkem elején hangsúlyoztam, hogy megfelelő önismereti út, segítő vagy módszer kiválasztásakor mennyire fontos, hogy konstruktív értelemben kritikusak legyünk, nincs ez másképpen jelen cikkel sem. Az általam leírtakat segítői szemléletem, tanulmányaim és tapasztalataim alapján szűrtem le, ugyanakkor nem állítom, hogy nálam lenne a bölcsek köve.
Amit a leírtakon túl fontosnak tartok, hogy figyeljünk magunkra, az érzéseinkre, vizsgáljuk meg az adott dolog igazságtartalmát, és ne arra hagyatkozzunk, hogy egy-egy gondolat, motivációs bölcsesség, előadó mennyire felkapott vagy a környezetünkben hányan élnek az adott „tanok” szerint. Abból pedig sosem lehet baj, ha megpróbáljuk megtalálni azt, amire tényleg szükségünk van. Valódi szükségleteink feltérképezésére számtalan lehetőség van: önsegítő könyvek, pszichológiai témájú írások, önismereti csoportok.
Ha tetszett a cikk, köszönöm, hogy megosztod.
Hasonló gondolatokat, írásokat találhatsz Hello Kudarc Facebook oldalamon.
A cikk megjelent a www.trendalelke.hu oldalon is.